3 dolog, amit feltétlenül valósíts meg a következő napokban

 
Csaknem két éve történt. Ugyanilyen pokoli forró nyári nap volt, mint a mai. A fullasztó hőség lassan terjedt szét a reggeli fényben, és szépen, fokozatosan vette át a terepet a hajnal enyhítő hűvösétől.
 
Kinéztem az ablakon, és fájó szívvel gondoltam azokra a szerencsésekre, akik valamelyik vízparton hevernek, és időnként, amikor már a meleg kezd nagyon elviselhetetlenné válni, csak megmártóznak a hűs vízben, így frissítve fel magukat.
 
De én tudtam, hogy a mai nap fontos választóvíz lesz, ezért egy mély sóhajjal búcsút intettem a vízpartok csábító ábrándképének, és leültem a gépem elé, hogy megírjam az első komoly e-mail kampányom leveleinek szövegét...
 
Ma már egyáltalán nem bánom, hogy akkor nem egy nyaralás kellős közepén élveztem az életet, ugyanis az a nap örökre átírta a vállalkozásom sorsát.
 

3 dolog, amit feltétlenül valósíts meg a következő napokban

 
Tudom, hogy rossz itthon ülni a forróságban, és dolgozni. Tudom, hogy ilyenkor jobb visszafogni minden lépést, és a szezonig csendben maradni.
 
De, hidd el, attól, hogy mindenki így tesz, még NEM LESZ HELYES!
 
A vesztesek régi, jól bevált módszere ez arra, hogy még nagyobb csapdába kerüljenek, hogy még több keserű sóhaj törjön ki belőlük, hogy még nehezebb legyen számukra a szezon újra induló forgatagába bekapcsolódni.
 
És az még nagyobb fájdalom, amikor a szezon később indul, amikor csúszik az emberek vásárlási kedve.
 
A legnagyobb hiba, amit csak elkövethetsz, ha beállsz Te is a VESZTESEK közé, és kivársz! Ilyenkor, amikor amúgy is kevesebb a vevő, amikor amúgy is többet kell tenned, hogy fenntartsad a forgalmadat, ilyenkor a legveszélyesebb a vesztesek közé tartozni!
 
Ebből az alapszabályból fogunk kiindulni...
 

Amit semmiképpen ne hagyj ki #1.

 
Kövesd az 5 lépéses sikerreceptet
 
1. Ne feledd az álmod!
 
A mindennapok forgataga, a nehézségek, a nagy hajtás gyakran feledésbe taszítja azt az álmot, amit az elején oly féltve dédelgettél, ami elindított a siker felé vezető úton. Pedig...
 
Soha nem szabad elfeledned, hogy csak az álmaid vihetnek előre! Minden a világon, ami csak egyetlen aprócska lépéssel is előbbre vitte az emberiséget EGY ÁLOMMAL KEZDŐDÖTT. Minden.
 
Villámgyorsan idézzed fel magadban, hogy milyen álmokat szeretnél a valóságban is megélni, és többé ne veszítsed szem elől soha. Ha pedig annyira elvesztetted, hogy képtelen vagy "neki" élni, akkor keress egy új álmot, mert nélküle esélyed sincs.
 
2. Ami nélkül az álom nem lehet teljes
 
Ha már álmod van, akkor feltétlenül tegyél mellé egy elképzelést, hogyan váltod valóra majd. Ez mindig az alap, amiből az egész utad elindulhat.
 
Elképzelés lehet az, hogy egy új irányt követve, új távlatokat célzol meg. Elképzelés lehet az, hogy cégeddel éred el, amiről álmodsz. Elképzelés lehet az, hogy a családoddal fogod valóra váltani azt az álmot.
 
A lényeg az, hogy engedd magad előtt formát ölteni az álmodat.
 
3. Ami nélkül az álom, álom marad
 
Semmi, soha nem válik valósággá, ha nincs célja. Céltalanságnak, csakis céltalanság lehet a vége. Még ma tűzzed ki azokat a célokat, amelyek beleillenek az elképzelésedbe, és közelebb visznek az álmaidhoz.
 
4. Ami mindehhez kell, az a...
 
Terv. Készíts egy tervet, ami a céljaid eléréséhez segít hozzá. Nem baj, ha még nem tökéletes. Nem baj, ha van mit hozzátenni. Nem baj, ha csak egy kis fecnire írod le. A lényeg, hogy tervezz.
 
5. Cselekedj
 
Ha már minden papíron van az kiváló dolog. Te már 10-szer többet tettél önmagadért, és a világért ezzel. De mindez soha sem fog valóra válni, ha nem cselekszel.
 
Még ma tegyél meg valamit, ami előbbre visz a terveid megvalósításában. Ne halogass, ne "adj időt" magadnak, mert akkor könnyen elsodorhat az élet...
 
Ha ezt az öt lépést megteszed még ma, akkor észre fogod venni, hogy végre új élet árad szét benned, újra remélsz, újra látni fogod a fényt az alagút végén.
 
De ne állj meg itt!
 

Amit semmiképpen ne hagyj ki #2.

 
Tudod jól, mert tapasztalod a saját bőrödön, hogy a vevőid egy jó része nincs elérhető közelben. Ki itt, ki ott, de mindenképpen a jól megérdemelt nyaralását tölti. De vajon ezért neked is vissza kell húzódnod? És mi lesz azokkal, akik itthon maradtak?
 
Ne hagyd, hogy ők is elfelejtsenek! Mindig jó taktika az, ha ilyenkor nem maradsz csöndben, nem tűnsz el a világ szeme elől, hanem hallatod a hangod.
 
Írj meg egy értékes infó anyagot, egy e-book-ot, vagy csak indíts el egy rövid sorozatot azoknak, akik majd később veszik ki a szabadságukat. A lényeg, hogy maradj ott a fejekben. Adj értéket nekik, vagy csak szórakoztasd őket, de mindenképpen kommunikálj velük, hogy amikor végre indul a szezon, akkor te legyél az első, aki az eszükbe jut.
 
Hidd el, többet érsz ezzel, mint ha most "kivárnál".
 

Amit semmiképpen ne hagyj ki #3.

 
Ha vészesen fogy a pénzed, ha nagyon kevés a tartalékod, vagy ha csak nem szeretnél túl nagy forgalom-kiesést, akkor gyorsan találj ki egy izgalmas, érdekes, színes "hőségűző" kampányt. Akciózz, ötletelj, és adj el.
 
Hiba lenne azt hinned, hogy ilyenkor senki sem vásárol - tudnék cáfolatot mondani bőven.
 
Oké, nem ez lesz életed legsikeresebb kampánya, nem most fogod megdönteni a csúcsot, de legalább nem éled fel a vésztartalékaidat, nem ürül ki teljesen a kasszád. Hidd el, jó érzés lesz, ha csak egy kicsit is több csordogál be, mint eddig...
 
Ez egy kölcsönös kapcsolat, ahol az értékek mellett kampányok is vannak - az olvasóidnak hozzá kell szoknia ehhez, különben furcsán fognak nézni rád, ha eladni próbálsz nekik...
 
Ha ezt a 3 lépést megteszed, sokkal többet teszel, mint a vesztesek, akik most beállnak a "szögletes közgazdaságtan hívők" sorába, és elhiszik a többség nem tudhatja rosszul. De igen, tudhatja! És ez nagyon veszélyes csapda.
 
Nos, akkor te hová fogsz tartozni?
 

 
Csak egy baráti emlékeztető - július 21-én éjféltől drágulunk
 
Ha már tervben volt, és semmiképpen nem szeretnél pénzt veszíteni a későbbiekben, akkor ne feledd, hogy az áremelés előtt, most még a régi áron rendelhetsz...
 
 
 

 
De nem is ez a lényeg, csak az, hogy most ne állj meg, mert azzal komoly veszteségek érhetnek!

Trackback URL for this post:

http://www.szovegvaros.hu/trackback/312

Hozzászólások

Kutyaház képe

János,

Végre Te az álmokról beszélsz/írsz, amikor hasonló godolatokat osztok meg emberekkel, néznek rám mint "borjú az új kapura"

Megjegyzéseid helytállóak, csak bátorítani tudlak!

Jó nyarat!

Tibor

Bujfer képe

Kedves János !

Az infóid jók, igazán pompás olvasmányok. Gondolataid remekek, méltóak a megfogadásra.

Egy aprócska észrevételem van a megrendelőkkel kapcsolatba. Az észrevétel vonatkozik többféle termék, sőt termékcsoport esetére.

Az emberek egyre fantáziátlanabbak. Egyre kevésbé tudják megfogalmazni, kifejezni, mit is akarnak. Sőt tovább megyek, egyszerűen nem tudják, hogy mit is álmodjanak.

Egy másik, szűkebb réteg pedig pénzéért olyasmit szeretne kapni, készíttetni, amit szinte lehetetlen teljesíteni s inkább a sznobságot tükrözi mint az ízlést és praktikumot.

Most épp egy szeszfőzde bemutatkozó levelét készülök megírni, ahol szeretném kifejezni, hogy ne akkor keress szeszfőzdét, ha van kifőzendő cefre, hanem kapj kedvet cefrét készíteni saját gyümölcsödből.

Szép napot: Bujfer

Vass József képe

Rögtön elkezdtem megírni a hírlevelemet, amit egy napja halogatok. Köszi a s...be rúgást, jókor jött :)

mferi képe

Szia János!

Ez valóban nagyon hasznos infó. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mivel az ember hajlamos pont akkor elfelejteni, amikor a legnagyobb szükség van rá. :)

Hozzászólás

CAPTCHA
A következő ellenőrző mező kitöltésére azért van szükség, hogy elkerüljük az idegesítő spam robotok bejegyzéseit. Kérlek, hogy töltsd ki a mezőt. (Ha betűk jelentek meg, akkor kérlek, figyelj a nagy- és a kisbetűk közötti különbségre)
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.