Érdekel a sikerem egyik nagy titka?

 
Emlékszem, amikor még alig tudtam eladni valamit a weboldalammal. Emlékszem, amikor még folyton azon kellett törnöm a fejemet, hogy mivel tudnék forgalmat generálni, hogy hogyan szerezhetnék új vevőket.

Te is küzdesz ezzel? Akkor elárulom Neked, mi hozta meg az áttörést, mivel sikerült rövid időn belül havi 1,5 millió forint forgalmat elérnem, és mi segít egyre növelni a bevételeimet.

Igazából semmi titok nem lesz benne, csak egy valami...
 

Ami nekem áttörést hozott


Az első nagy lépést az jelentette, amikor elkezdtem listát építeni azokból a cégvezetőkből, akiket érdekel a szövegírás.
 
Készítettem egy e-book-ot, A szövegírás legfontosabb titka címmel, és megírtam hozzá egy rövid felírató oldalt (azok szerint, az elvek szerint, amelyeket a már nem kapható ÚFO csomagban leírtam)

Ez az oldal alig két hónap alatt 1000 fős listát segített felépíteni a semmiből. És csak ingyenes eszközökkel reklámoztam, valamint bevetettem a továbbajánlást egy másik e-book-ért cserébe.

A következő lépés, ami végül az igazi bevétel-növekedés alapjait megteremtette, az a hírlevelem beindítása volt. Még nem volt tökéletes, még nem volt teljes, mégis nagyon rövid idő (3 hónap) alatt stabil 3-400 000 Ft forgalmat értem el csak azzal, hogy ügyesebben írtam hírlevelet, és néha beszúrtam egy-egy értékesítő kampányt. Hol egy reklám átalakításra, hol a Reklámozási Kézikönyvre...

( A HíM csomagban ennek a hírlevélírási technikának az évek alatt tökélesített formáját írtam le - egyesek szerint a hazai infótermék piac egyik legjobb anyaga, amihez sláger áron juthatsz most hozzá itt>>)
 
Mindez a 2007-es év végén történt.

A 2008-as évben, anélkül, hogy bárhol reklámoztam volna magam, csak a hírlevelem hatására, annyi megbízást kaptam, hogy alig győztem energiával. Nem ritkán még hajnali kettőkor is éppen az egyik ügyfelem weboldal szövegén, vagy online kampányán dolgoztam.

A 2009-es évben elkezdtem kidolgozni egy sor infó anyagot - egy részük ma már nem kapható, mert csak időszakosan kínálom fel megvételre azokat. Ezek az anyagok ma már havi fix bevételt termelnek, így anélkül, hogy bármit is kellene tennem, rendszeres, és megbízható forgalmat generálnak.

Így, ha bárki megkérdezi tőlem, mi hozta meg számomra az igazi áttörést, és az anyagi stabilitást, és mi volt az, aminek a segítségével VÁLSÁGBAN is 41,7%-os növekedést értem el, akkor mindig ezt válaszolom:
 

Beindítottam a marketing gépezetet


1. Először az érdeklődőkből listát építek egy jó feliratkozó oldallal (Az ÚFO csomag erről szólt)

2. Hírlevelekkel, blogbejegyzésekkel folyamatosan tartom az olvasóimmal a kapcsolatot, és építem a 4 fő területet HíM csomagban - többek között - erről is olvashatsz)

3. Rendszeres online kampányokkal plusz forgalmakat generálok, és folyamatosan szerzem az új-, és a visszatérő vevőket

4. És soha nem hagyom abba ennek a rendszernek az üzemeltetését

Hogy ez így jó-e? Szerinted? Ha nem szoktatom hozzá az olvasóimat, hogy az értéket nem csak úgy adom, hanem eladni is akarok, akkor mi lenne a velem? Én is pénzből élek, mint ahogy Te is!

És csak akkor lesz a pénzből Neked is több, ha követed azt, amit én csinálok. Miért?

Mert ez a rendszer MINDEN vállalkozásnál MŰKÖDIK!

Minden ügyfelemnél bevezettük, és csináltunk 6,7 milliót egy hét alatt, 11 milliót egy hónap alatt, 1,3 milliót egy egynapos kampánnyal, 1,8 milliót egy szintén egynapos szülinapi kampánnyal, 237%-os növekedést egy év alatt hírlevelekkel... és még sorolhatnám.

Volt itt szoftver eladás, angol nyelvtanulást segítő csomag, gyermekeket oktató szoftver, cégvezetőknek szóló munkaerő felvételi anyag, egészségmegőrző termék eladás, festékek, elektromos kábelek, szemüveg eladás, és még sok más termék, szolgáltatás...

De egyik partneremnél sem sikerült volna egy jó lista, és egy jó hírlevél nélkül!

Nos hát, ez lenne az eddigi sikereim egyik titka, semmi más - mondtam, hogy nem lesz benne semmi titok. Egyszerűen azt csináltam, amit az anyagaimban is tanítok.

Készíts el egy hatásos feliratkozó oldalt, megfelelő stratégiával, és...


Csakis ezek után léphetsz tovább...

...mint, ahogy én is meg fogom tenni.

Persze ki is várhatsz, de vajon számoltál-e ennek a következményeivel?

Itt van még mindig a válság a nyakunkon, ami már egy ideje rombolja a profitodat...

Itt van az uborkaszezon, amikor a vevőid egy része nyaralni megy...

Aki ilyenkor kivár, és csendben lapul, az olyan sebet kaphat, amiből nem biztos, hogy magához fog térni!

Ne feledd, amikor a vesztesek kivárnak, akkor a legveszélyesebb közéjük tartozni...

És, hogy mi az, ami a titok helyett kellett? Ami nélkül sehol sem tartanék?

A TUDÁS - amit én is mástól vettem, kemény pénzekért. Neked most nem kerül annyiba, mint nekem. Sőt, az 1%-ába sem, csak kérned kell...


Üdvözlettel,
Odrovics János
az a szövegíró, aki segít Neked
is eredményesebben eladni - írásban

Trackback URL for this post:

http://www.szovegvaros.hu/trackback/326

Hozzászólások

Elemér Szatmári képe

Ez egy korrekt bejegyzés! Gratulálok hozzá! Példaértékű munkában is, hozzáállásban is :) Még emlékszem a reklámsebészetre :)

Cserépné Kű Zsuzsanna képe
* bejegyzés törölve*
 
Kedves Zsuzsanna,
 
Az ilyen kérdéseket nyugodtan elküldheted e-mail-ben...
 
Üdv.,
OJ
 
 

Hozzászólás

CAPTCHA
A következő ellenőrző mező kitöltésére azért van szükség, hogy elkerüljük az idegesítő spam robotok bejegyzéseit. Kérlek, hogy töltsd ki a mezőt. (Ha betűk jelentek meg, akkor kérlek, figyelj a nagy- és a kisbetűk közötti különbségre)
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.